L’albero a cui tendevi
A fa, amely felé nyúltál
La pargoletta mano,
A kisgyermek keze,
Il verde melograno
A zöld gránátalmafa
Da’ bei vermigli fior,
Szép bíborvörös virágaival,
Nel muto orto solingo
A néma, magányos kertben
Rinverdí tutto or ora
Most zöldült ki újra
E giugno lo ristora
És június helyreállítja azt
Di luce e di calor.
Fénnyel és meleggel.
Tu fior de la mia pianta
Te, növényem virága
Percossa e inaridita,
Ütött és elszáradt,
Tu de l’inutil vita
Te, az én haszontalan életemből
Estremo unico fior,
Az utolsó és egyetlen virág,
Sei ne la terra fredda,
A hideg földben vagy,
Sei ne la terra negra;
A sötét földben vagy;
Né il sol piú ti rallegra
A nap már nem vidít fel téged
Né ti risveglia amor.
Sem a szerelem nem ébreszt fel.
